7. rész


Ha Feri nem ébreszt fel, akkor tuti nem érünk oda Patiért és Slywiáért. Magamra kentem egy kiló festéket, felvettem a kedvenc farmeromat, egy narancssárga, feliratos pólót és feltűztem a hajam. Unokabátyám türelmetlenül dudált a bmwjéből. [Gyerünk, Fecó! Legyél boldog! Itt a bmw-d.XDXD-by szerk.]
Út közben türelmetlenül vertem a ritmust a combomon. Épp akkor értünk a repülőtérre, amikor megérkezett Patiék gépe. Ferinek elmondtam hogyan néz ki a két lány, így ő is segített észrevenni őket.
Az utolsók között szálltak le a gépről; én pillantottam meg őket. Odasiettem eléjük és átöleltem a két lányt.
- Sziasztok! Hogy vagytok? - kérdeztem.
- Jól, köszi - válaszoltak kórusban.
- Csak ne szoríts ennyire - nevetett Sylwia.
- Ne máár! Tudod, hogy rég láttalak - nevettem.
- Mikor is? - kérdezte Pati mikor végre elengedtem őket és visszaindultunk Ferihez.
- Márciusban.
- Igen, az nem volt rég!
- Sziasztok, lányok! -köszönt Feri.
- Szia!
- Pati, Sylwia, ő itt az unokabátyám, Kiss Ferenc. Feri, ők itt Sylwia Słód és Patrycja Pencrewska -  mutattam be őket egymásnak.
- Szép, hosszú, kiejthetetlen nevek - bókolt Feri.
- Igen, de én csak Sylwia vagy Sys vagyok, Pati pedig csak Pati - magyarázta Sylwia, ám én láttam Ferin, hogy nem érti.
- Biztos, elhiszem - nevettünk, majd mentünk megkeresni a kocsit.
Hazafelé rengeteget beszélgettünk. Feri is bele-bele kapcsolódott a beszélgetésbe, de olyan gyorsan beszéltünk mindenről, hogy félúton feladta.
- Írtam egy csomó dalt. A neten keresztül nem akartam megmutatni, mert az úgy nem olyan. A kedvenc könyvemhez egyet... meg fiúknak, rengetegnek - újságolta nevetve Pati.
- Fogalmazzunk úgy, hogy az összes fiúnak aki mellett elmentél...
- Amint hazaérünk és elfoglalod a szobádat eljátszod őket! - mondtam szigorúan.
Pati tisztelgett, Sylwia pedig nevetett. Valóban, amint hazaértünk segítettem nekik felvinni a cuccukat. Egy szobában voltak, ugyanis csak két vendégszobánk volt.
- Segítesz kipakolni?
- Aha!
Fél óra alatt elpakoltuk a cuccaikat, majd Pati fogta a gitárját, elénk rakott egy tucatnyi kottát és játszani kezdte a legfelső dalt.

If I ever should turn back time,
and meet you again
I do it without any doubt.
You're my angel, you're my heaven.
Like a candle in the middle of
the darkness.

- Fúúú! Ez nagyon szép - mondtuk kórusban Sylwiával.
Pati elpirult, majd sorban eljátszotta a többi számot is. Az utolsó volt a legszebb, és mégis a legismerősebb. A szövege...a dallama...
- Ezt én írtam - motyogtam, mikor lepengette az utolsó akkordot is.
- Igen. És mikor elolvastam eszembe jutott néhány emlék. Egyből tudtam miről és miért írtad. Ezért, miután nagyjából leírtad, hogyan szeretnéd megzenésíteni...nos én megpróbáltam. És...
- Sikerült is - fejeztem be helyette.
Tényleg az én dalom volt. A dal amit akkor írtam nyolcadikos voltam, és a ballagás előtti pénteken. Ez volt a kedvenc dalom azok közül, amit írtam. A két lány látta, hogy elgondolkozok ezért pár percig csendben ültünk. Eszembe jutottak az általános iskolai emlékek, a rengeteg nevetés. És végül amikor az iskola előtt álltunk, a tanárok szemeiben könnycseppek csillogtak, együtt zengett a tornaterem a Himnusz-t éneklők hangjától. Akaratlanul is elmosolyodtam azon az emléken, amint lerántjuk egymást a lépcsőn, mert nem láttunk a kapott ajándékoktól. A rengeteg hamis hang, gyönyörű emlékek, mégis megríkatják az embert.
Rámosolyogtam Patira.
- Köszönöm.
- Gyere, menjünk le - mondta Sylwia és lehúzott a lépcsőn.
Leültünk a tv előtt ülő Feri mellé. Igaz, a tv ment ám ő a papírjaiba volt mélyedve. Pati végignézte mik mennek egyes adókon, ám mikor semmi érdekeset nem talált inkább kikapcsolta a tvt.
- Mit csináljunk?! - sóhajtotta tehetetlenül. - A tvben csak német marhaságok vannak. Igen, Patrycja, neked is az olaszt kellett második nyelvnek választani! Ide Katy kéne... tényleg mikor jönnek? - nézett rám.
- 7 körül kell értük menni  -feleltem.
- Nyugi, kiviszlek - mondta Feri. Nem látta az arcomat, de tudta, hogy kérlelő pillantással nézek felé.
Elmosolyodtam, majd megkérdeztem mit csináljunk.
- Nem tudom. Próbáljunk... - ajánlotta Sylwia.
- Persze, hárman!? Nincs dobos, hiányzik egy gitáros...
- Igen, de itt van Pati, az énekes és itt vagyunk mi - folytatta a sort helyettem Sylwia.
Pár percig tanakodtunk arról mit csináljunk, végül csak beszélgettünk. Elmeséltük egymásnak mi minden történt velünk ez elmúlt hónapokban. Igaz, a neten keresztül eddig is tartottuk a kapcsolatot, ám élőben mégis csak más... Szóval is jól megvoltunk fél 7ig. Akkor elindultunk a reptérre, aznap másodszor.
Ezúttal korábban értünk oda, mint hogy a Zágráb-i gép leszálljon. Még késett is 10 percet. Amint meghallottuk a hangos bemondóban, hogy a gép megérkezett, egyből rohantunk az utasok elé. Amennyire Patiék az utolsók közt jöttek, annyira jött Katy és Diana az élbolyban. Horvátul beszéltek egymásnak valamit, amennyire ismerem őket valószínűleg azon bosszankodtak, mennyire nehéz a tasakjuk... De hisz hányszor mondta már nekik az anyjuk XX "Ne pakold annyira teli!".
- Katy, Katy! Katarina! - kiabált nekik Sylwia hatalmas lelkesedéssel.
- Ááá! Sys, Sys, Sylwia!
- Sziasztok! - nevettem és öten egyszerre öleltük át egymást.
- Szia, legifjabb bandatag - mosolygott Diana, majd a saját köszönésünkkel üdvözöltük egymást.
Tudni kell, hogy Diana volt a legidősebb a bandában - 17 éves. Katy 16 ahogy Sylwia, Patinak már csak pár hónapja volt a szülinapjáig, én pedig, ugye, 15. Dianával volt a legjobb a kapcsolatom, amit a többiek meglepetten tapasztaltak. Vele találkoztam a neten egy chat-en, ő kérdezte meg, hogy lennék-e a banda tagja. Ő közölte: ha igent mindog én leszek a legfiatalabb,bár akkor még Pati nem volt tag. Ám engem ezzel nem tudott megfélemlíteni. Az osztályunkban is én voltam a 2. legfiatalabb, így ez nem zavart. Inkább az, hogy Diana, Katy és Sylwia egyáltalán nem 16-17 évesnek néztek ki... Ha valaki meglátott Diana oldalán azt hihette ő a huszon-sok éves nővér, én pedig a KIShúg.
Ugyanígy a másik két említett lány is. Igaz, Katynél egy fejjel voltam magasabb, Sylwia pedig egymagasságú volt velem; azt hitték én vagyok az 5-6 évvel fiatalabb. Patival pedig...? Nos, mikor Katy-éknél voltunk egy hetes "összejövetelen" és sétálgattunk az utcákon, azt hitte ránk egy házaspár, hogy ikrek vagyunk.
- Nagyon szépek vagytok együtt. Melyikőtök született előbb? - kérdezték. Persze mi meglepetten néztünk rájuk. - Azt látom, hogy ikrek vagytok, de melyikőtök született előbb!? - magyarázta a nő türelmetlenül.
- Ó, asszonyom, mi nem vagyunk testvérek  -válaszoltuk neki nevetve. - Még csak nem is egy országból származunk.
A nő meglepetten nézett ránk, mi pedig folytattuk az utunkat.
Visszatérve a lényegre... A két horvát lány beszámolt az útjáról, meg arról mik történtek velük. közben hazaértünk, megmutattam nekik a szobájukat, majd segítettünk kipakolni. Mi is beszámoltunk arról mik történtek, közben benyitott Feri:
- Lányok, épp kaját rendelnék... Kértek valamit?
Felsoroltuk neki mit kérünk, lejegyzetelte egy cetlire, majd eltűnt az ajtó mögött. Folytattuk a beszélgetést. Mikor arra került a sor segítettünk Ferinek behozni a kaját, majd a szobában ettük meg. Egész éjjel felvoltunk. Régen beszélgettünk ilyen jót. Jó röhögések voltak, amikor valaki elkezdett mesélni egy történetet, aztán elakadt benne, mert nem tudta angolra fordítani. :D Gitározgattunk is egy kicsit, énekeltük a kedvenc dalainkat, majd egymáson aludtunk el...
Szerda reggel sajgott a fejem, a nyakamat elaludtam. Nem én voltam az első aki felkelt. Katy már lent társalgott valakivel telefonon, ám mikor leértem a lépcsőn már le is rakta.
- Jó reggelt! - köszöntünk egymásnak.
- Mi az a kezedben? - nem kerülte el a figyelmét a kis névjegykártya. Megmutattam neki, majd, mintha kitalálta volna mit akarok, bólintott.
- Akármikor? - kérdeztem, újra bólintott.
Mivel már 11 óra is elmúlt, bátran tárcsáztam a számot. Katy keresztbe tette az ujjai, úgy szorított nekem, nekünk.
- Tessék, Karl Mayers!
- Jó napot! Dóra Tolnai vagyok és... - kezdtem, de közbe vágott.
- Ó, köszönöm, hogy felhívtál! Már azt hittem sosem fogsz - halk kuncogást hallottam.
- Nos, sajnálom...
- Semmi gond.
- Csak azt szeretném megbeszélni, hogy mikor tud minket fogadni...?  -mondtam bátortalanul.
- Ó, igen! - sóhajtott. - Mit gondolsz a holnap délután 2ről? - kérdezte.
- Holnap délután kettő? - kérdeztem Katy-t.
- Nekem jó! - tátogta vissza.
- Rendben! Nekünk jó lesz - újságoltam.
- Oké! Akkor a cím ott van a névjegy kártyán, amit adtam. Oda gyertek holnap... A recepción mondjátok, hogy Karl Mayers-t keresitek és eligazítanak - magyarázta.
- Értem, köszönjük!
- Én köszönöm - kuncogott újra.
- Akkor visza'hall!
- Visz'hall! - majd letettük.
Elmondtam Katy-nak mit mondott Karl, majd a három másik lány is lejött, őket is beavattuk. Persze nagyon örültek, de ez nem volt mentség az alól, hogy mindenki elaludta valamilyen testrészét.
- Ha anyu itt lenne azt mondaná, hogy legközelebb mindenki a saját ágyában aludjon...  -nevettem.
Feladtuk egymásnak a feladatot: találjunk ki valamilyen tevékenységet! Elmentünk felöltözni, közben pedig gondolkodtunk. Nem öltöztem ki, hisz sehová nem készültem. Csak egy zöld répanadrágot vettem, hozzá pedig egy narancs pólót "Let the music play" és "Music's in UR soul" feliratokkal.
Sylwia rukkolt elő a világrengető ötlettel: nézzünk egy dvdt.
Hát, abból nem egy lett, hanem három - így egész nap dvd-ket néztünk. Ám ezúttal korán lefeküdtünk(10kor). Ennek az volt a következménye, hogy egyikőnk sem aludt 10nél tovább így el tudtunk készülődni, hogy aztán 1 után hívjunk egy taxit és induljunk a meghallgatásra...